Mit lehet tenni?

A devizahiteles helyzet felszínre hozta a társadalom értékrendbeli, általános működési problémáit, hiszen bajban derül ki, hogy senkire sem számíthatunk. Nincs kialakult védőháló, a bajba jutott családokon semmilyen szervezet nem segít: sem állami, sem önkormányzati szinten, sem ösztönösen alakuló emberi közösségekben nem találni igazán komoly kezdeményezéseket, hatékony megoldásokat.

Ha van ötlet, akkor nincs hozzá pénz (önkormányzati lakásfelvásárlás). Ha van kezdeményező ember, akkor nincs mögötte támogatás, erő, amely segítségére lenne abban, hogy a szavát mindenki meghallja. Jöttek létre egyesületek, szövettségek és a sajtó, a működő intézményi háló nem állt mögéjük, szavukat alig hallották meg az emberek.

El kell jutni a felvonulásokig, a bankban megjelenő bányászokig, a mezőgazdasági gépek felvonulásához hasonlatos megmozdulásokig?

Igen. Azt hiszem, hogy a betegségek gyógyításánál is el jön az a pillanat, amikor a láz, a sokkos állapot már a gyógyulás első jele. Fel kell rázni a társadalmat, éreznie kell mindenkinek, hogy csak összefogással lehet ilyen mértékű problémát kezelni.

Mindenkinek meg kell tennie azt, amit a helyzetéből fakadóan megtehet. A Felügyelet elnökének éppen úgy, mint a szomszédasszonynak.

Blogok, klubbok, az internet és bármilyen közösségi “tér” arra való, hogy felhívja az embereket erre a közös cselekvésre. Borjú módjára tűrjük mindazt, ami velünk történik. Hozzá vagyunk szoktatva ahhoz, hogy majd a jóságos állam segít. Generációk nőttek fel ebben az érzésben, itt az ideje, hogy változzon ez a csodavárás: nekünk kell megoldanunk a problémáinkat, senki másra ne számítsunk csak magunkra. Valódi, működő közösségekre van szükség. Találjuk meg azokat az embereket, akik mernek, tudnak és tesznek valamit és álljunk mögéjük.